We are the team
mi értetek vagyunk
Sebastian Morgenstern
Alapító
Demetria Faith
Alapító
Asmodeus
Társadmin
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
War of Hearts
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (8 fő) Szer. Szept. 12, 2018 4:37 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



Annie Turner

Annie Turner
Kedd Nov. 06, 2018 12:51 pm



Gressil

Gressil
Pént. Nov. 02, 2018 6:23 pm



Nappali

Alexander Lightwood
Csüt. Okt. 25, 2018 10:00 pm



Erkély

Raziel
Kedd Okt. 23, 2018 11:07 pm



Konyha

Raziel
Kedd Okt. 23, 2018 11:07 pm



Bejárat

Raziel
Kedd Okt. 23, 2018 11:06 pm



Fürdõszoba

Raziel
Kedd Okt. 23, 2018 11:06 pm



Magnus szobája

Raziel
Kedd Okt. 23, 2018 11:06 pm



Alexander Gideon Lightwood

Jace Herondale
Vas. Okt. 21, 2018 1:13 am



Jace Herondale

Jace Herondale
Szomb. Okt. 20, 2018 3:26 am
We are the angels
a leghatalmasabbak mindközül
Raziel
The angelic admin
Ithuriel
The angel of fantasy

Share | 
 

 Magnus Bane

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Magnus Bane   Szer. Okt. 10, 2018 1:47 am

Magnus Bane
the wards have been broken, and the streets are full of demons.
and you want to know why i haven't called you?


Becenév:
Magnus
Titulus:
Brooklyn fő boszorkánymestere
Születési hely, dátum:
Mindig hazudok a koromról, nem gondoltátok, hogy pont most árulom el, ugye?
Faj:
Boszorkánymester
Kinek az oldalán állsz?
Alexander
Beállítottság:
Biszexuális
Play by:
Harry Shum Jr


Család:
❝ És mint villámot a Mennyekből, láttam a Sátánt alábukni ❞

A családom története tragikus. Már ha egyáltalán nevezhetek bárkit is a családom tagjának. Az egyik legfájóbb része a múltamnak mindaz, ami édesanyámhoz köthető. Azóta is csak őrlődöm.
Féltek tőlem. Anyámat annyira elragadta a sötétség, mikor megtudta, hogy egy démon gyermeke vagyok, hogy öngyilkosságba hajszolta a tudat. Apám pedig nem egy hétköznapi démon, és pontosan jól tudom, hogy önmagán kívül semmi, és senki nem érdekli. A macska szemeimen kívül szerencsére semmi sem köt hozzá, de gyakran elfog a rettegés, hogy a sorsom ismét az útjába fog sodorni, mert tudom, hogy a találkozásunkból nem származhat semmi jó, főleg, ha alkudozásra kényszerülök.
Sosem volt igazán családom. Sosem éreztem a szülői szeretetet. De azt hiszem, ennek gondolatához már bőven volt időm hozzászokni a leélt évszázadaim során.

A múlt árnyai
descensus averno facilis est

A falhoz dőlve bámultam ki az ablakon. Bal kezemmel kissé félre húztam átlátszó, lilás árnyalatú függönyöm, hogy tisztán láthassam a város fényeit, valamint a vékony rétegű hóval borított aszfalton távolodó árnyvadászt, aki látszólag túlságosan belemerült a gondolataiba ahhoz, hogy legalább kicsit gyorsítson a léptein, hogy minél hamarabb visszaérhessen az intézetbe hátrahagyva a hideg levegőt és az egyre erősebben szállingózó havat. A jobb kezemben szorongattam szokás szerint egy koktélos poharat, ami most inkább kapaszkodóként szolgált számomra. Minden egyes méterrel, ami bővítette köztem és az árnyvadász közt a távolságot, egyre inkább azon kaptam magam, hogy reménykedek.
Tudtam, hogy ez ostobaság. Reménykedni. Ezt már megtanultam rég, mégis akartam hinni, hogy a mostani más lesz. Talán Alexander Lightwood nem fogja összetörni a szívem - ismételgettem folyamatosan gondolatban a mondatot, mintha ezzel is csak tudatosítani szeretném magamban, hogy nem fogom még egyszer megégetni magam. S bárhogy is szerettem volna, képtelen voltam hinni ebben. Mert eszembe jutottak a régi szerelmeim. Emlékszem, mikor Imasu azt mondta, nem akar velem lenni. Méghozzá miattam. Azért, aki vagyok. És eszembe jutott Will is. Láttam magam előtt az arcát, hallottam a hangját, s szinte éreztem magamon a tekintetét, miközben arról beszél, mennyire szereti Tessát. Emlékszem, minden egyes ilyen alkalommal újabb repedés keletkezett a szívemen. S talán Camille és azokat a csodás ajkakat elhagyó hazug szavak voltak az utolsók, melyek elérték, hogy ne engedjek közel magamhoz újra senkit. Elzártam az érzéseim a férfiaktól és a nőktől is egyaránt, mintha kiölték volna belőlem a szerelmet. Nem akartam szeretni, s nem akartam, hogy szeressenek. Szinte hallottam, ahogy a zár kattant a szívemen, de egyszerre két lakattal, csak hogy biztos legyen.
És most itt volt ez a fiú. Annyira ártatlan. Annyira gyönyörű. Annyira más. Mellette úgy éreztem, mintha újra élnék. Láttam a remény sugarait fel-feltűnni szemeim előtt, és bárhogy is próbálkoztam, nem tudtam ellenállni a vágyaimnak, és a kíváncsiságomnak.
Utána kellene mennem - kúszott végül elmémbe a gondolat, majd némi bátorítóként lehúztam a maradék italom, s ahogy hirtelen pördültem tengelyem körül, kissé meglibbentve a függönyt magam után, elindultam az ajtó felé.
Aztán inkább csak újra töltöttem a poharam, anélkül, hogy elértem volna a kilincsig...
Egy halk sóhaj tört utat magának ajkaim közt, majd italomba kortyolva újra az ablakhoz léptem, de a fiú sziluettje már eltűnt az egyre vadabb hóesésben. Pillanatok alatt veszett el tekintetem elől a város tündöklő fényei közt, és arra gondoltam, vajon mikor látom újra. Mert látni akartam. Több kell belőle, annak ellenére, hogy most menni hagytam. Még mindig harcol az egyik énem a másikkal. Vívodok, de menthetetlen vagyok. Neki azonban még csak fogalma sincs, mégis mit tesz velem, s már előre fáj a vége.
- Alexander, össze fogod törni a szívemet - suttogtam most már magam elé figyelmeztetésként, mintha a szavaim bármit is érnének.
De én sosem tanulok a hibáimból.

Oly' tisztán emlékszem mindenre, mintha csak tegnap történt volna. Az első találkozás, a lopott pillantások; minden élvezettel teli alkalom, mikor zavarba ejtettem, mikor végre belátta az érzelmeit, s nem csak önmagának, de nekem sem hazudott többé; az első csók, az első randi, az ügyetlen próbálkozásai. Minden. Minden kis részlet beleégett az elmémbe azokkal az érzelmekkel együtt, melyek hatalmába kerítettek azon az éjszakán, ahogy az ablakon át figyeltem, ahogy távolodik a lakásomtól, és minden erejével azért küzd, hogy ne nézzen vissza. Arra is tökéletesen emlékeszem, hogy figyelmeztettem magam, s végül egy ragyogó kék szempár mégis levett a lábaimról, mintha csak egy tornádó áldozata lettem volna. Reménykedni kezdtem, és engedtem a kísértésnek. Pedig pontosan jól tudtam, hogy nem szabad szerelembe esnem, hisz' minden, ami esik, az törik is...
Pontosan ezért végeztem másnaposan a fürdőkádamban.
Pocsékul éreztem magam. A fejem lüktetett, fájt a derekam, a hatalmas kádam pedig azokban a keserves pillanatokban valahogy túl kicsinek és túl kényelmetlennek tűnt. Átkoztam a napot, mikor úgy döntöttem, hogy ezt varázsolom ide magamnak. A nap túl erősen sütött be a fürdőszoba ablakán, ami nem mellesleg arra engedett következtetni, hogy átaludtam a fél napot. Vagy legalábbis a reggelt és a délelőtt egy részét biztos. A kérdésem már csak annyi volt, mégis hogy kerültem én a fürdőszobába. Talpig felöltözve nyilván nem fürödni készültem. Hirtelen mindenért azokat az isteni koktélokat kezdtem okolni, amiből egyel - vagy inkább tizeneggyel többet készítettem magamnak, mint kellett volna. Nehezen részegedek le, szóval biztosan kétjegyű számnak kellett lennie az elfogyasztott mennyiségnek. Utoljára Peruban éreztem magam ennyire másnaposnak, mikor a sivatagban ébredtem, és ha jól emlékszem, harminchétszer hánytam a nap folyamán. Reméltem, hogy ezt a rekordot azért nem fogom megdönteni. Viszont eszembe jutott az is, talán mégis jobb sorsom lett volna kaktuszként új életet kezdeni a sivatagban. Egyedül. De erre sajnos nem került sor, így jutottam el ismét erre a sanyarú sorsra, ami végül is ugyanabból az okból fakadt, mint évtizedekkel ezelőtt: megszakadt a szívem.
Nagy nehezen rávettem magam, hogy kimásszak a kádból, hogy aztán eljussak a fürdőszobától a konyháig. Úgy éreztem, a szervezetem sír némi folyadékért, hogy életben maradjak, de a kezem automatikusan a Martini után nyúlt. Szerencsére még időben megálljt tudtam parancsolni neki, miközben megráztam kicsit a fejem, és hagytam, hogy az amúgy is kócos hajam még borzalmasabb állapotba kerüljön. Még az sem zavart, hogy néhány tincs az arcomba lógott. De a tükröket azért egész úton kerültem.
A konyhába tett kis kitérőm után végül a nappaliba vonszoltam magam. A kanapé egész kényelmesnek tűnt a kádhoz képest, azonban valaki elfoglalta az egész helyet. Ez azonban nem tartott vissza. Könyörtelenül ledobtam Chairman Meowt ezzel megzavarva békés álmát, hogy aztán levágódhassak a helyére, és terveim szerint ugyanabban a pózban feküdjek majd pár napig, mint aki meghalt. Mert valahogy nem volt kedvem semmihez. Elvesztettem a motivációm az életkedvemmel együtt. Még az sem hatott meg, hogy a macskám talán életében először hangos nyávogás, meg morgás kíséretében nézett rám ezzel is kifejezve nem tetszését, majd hátat fordítva faképnél hagyott.
- Menj csak! Nem te vagy az első, aki magamra hagy! - Kiáltottam utána ingerülten, és fáradtan, miközben átfutott az agyamon a gondolat, hogy megőrültem, ha már a macskámmal veszekszem.
Két-három nap elteltével sem változott sokat a helyzet, leszámítva, hogy a lakásom kivételesen úgy nézett ki, mintha leharcolták volna odabent az egész harmadik világháborút. Szanaszét hevertek a különböző kajás dobozok, a csillámló függönyök helyét pedig átvették a fekete sötétítők. A macskám is pont úgy ellustult mint én, és volt, hogy fél napig nem is láttam. Már attól tartottam, hogy tényleg elhagyott.
Szerettem volna kicsit összeszedni magam, de minden egyes alkalommal, mikor próbálkoztam, eszembe jutott, hogy az utóbbi időben minden percemet lekötötte Alexander, vagy az, hogy nekik segítettem. Nélküle igazából nem volt mit tennem. Inkább örülnöm kellett volna, hogy végre megszabadultam a nephilimek problémáitól.
Gondolataim fogságából végül a telefonom pittyenése zökkentett csak ki, ami arra késztetett, hogy abbahagyjam a macskám simogatását, és a készülékért nyúljak, miközben azért imádkoztam, hogy végre ne Alexander neve jelenjen meg az értesítés felett. Imáim azonban nem találtak meghallgatásra, fél perc múlva pedig ugyanez megismétlődött, majd két perc elteltével megint. Rá fél órára már az ajtómon dörömböltek, s megkezdődött a "zaklassuk Magnust, amíg meg nem bocsát Alecnek" szakasz az életemben.
Vajon meddig fog még körülötte forogni a világom?

the descent into hell is easy

avatar
Brooklyn fõboszorkánymestere
Kapcsolatban :
In love with a shadowhunter
Play by :
Harry Shum Jr.
Reagok száma :
1

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Magnus Bane   Kedd Okt. 16, 2018 5:13 pm

Gratulálunk, elfogadva
Magnus Bane

Drága, egyetlen (most már) fiam! Talán nem is hiszel nekem (jól teszed), ha azt mondom, hogy mennyire örülök annak, hogy láthatlak! Very Happy Gyanítom, ez az öröm csupán egyoldalú, de hát mit is mondhatnék, gyakran előfordul, hogy a gyerek megutálja a szüleit, nem igaz? A te esetedben mondjuk, ez még talán jogos is   Igaz, nem volt alkalmunk olyan sokat találkozni, hogy jó kis apa-fia beszélgetéseket folytathassunk, de talán erre lesz még alkalmunk... Mielőtt tudod, elveszem a halhatatlanságodat Very Happy
No de, rátérve a jelenleg ennél is fontosabb dolgokra, egyszerűen, imádtam az előtörténetedet   Könnyű, olvasmányos volt, habár nem a tartalma miatt, inkább a stílus miatt. Minden leírt szavadból teljesen átjött a karakter személyisége, a gondolatai, az érzései - az őrlődése. Bizony, bizony, az a fránya szerelem! Az emberek legnagyobb hibája tudod, hogy általában soha nem tanulnak a hibáikból, s úgy látszik, ilyen szempontból te is menthetetlen vagy - a több száz leélt év ellenére. Lehet, nem hiszed, de egykor én is voltam szerelmes, de elárultak és összetörték a szívem... Mondjuk, én ahelyett, hogy részegre ittam volna magam, a kört először azzal kezdtem, hogy megöltem a személyt, vagyis személyeket, akik miatt ez történt, sőt mi több, leigáztam az egész dimenziót. Javaslom, tégy te is így, talán jobban érzed magad majd tőle (vagy finomabb leszel a fájdalmadtól, amikor végzek veled) Very Happy Mindenesetre, teljes szívemből kívánom (hazugság), hogy ezúttal ne legyen igazad, s találj valami megoldást a problémátokra, hiszen látszik, mennyire fontos számodra az az árnyvadász. Hm... talán emiatt teszek is egy látogatást nála, hacsak nem előzöl be ezzel a játéktéren . Úgyhogy menj, foglalj le mindent, s irány, hogy magadévá tedd Alecet New Yorkot, mielőtt én teszem meg ugyanezt  


avatar
Bukott angyal
Play by :
Ian Somerhalder
Reagok száma :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Magnus Bane

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Invincible FRPG :: Karakterbázis :: Boszorkánymesterek-
^
ˇ