We are the team
mi értetek vagyunk
Sebastian Morgenstern
Alapító
Demetria Faith
Alapító
Asmodeus
Társadmin
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
War of Hearts
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (8 fő) Szer. Szept. 12, 2018 4:37 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



Annie Turner

Annie Turner
Kedd Nov. 06, 2018 12:51 pm



Gressil

Gressil
Pént. Nov. 02, 2018 6:23 pm



Nappali

Alexander Lightwood
Csüt. Okt. 25, 2018 10:00 pm



Erkély

Raziel
Kedd Okt. 23, 2018 11:07 pm



Konyha

Raziel
Kedd Okt. 23, 2018 11:07 pm



Bejárat

Raziel
Kedd Okt. 23, 2018 11:06 pm



Fürdõszoba

Raziel
Kedd Okt. 23, 2018 11:06 pm



Magnus szobája

Raziel
Kedd Okt. 23, 2018 11:06 pm



Alexander Gideon Lightwood

Jace Herondale
Vas. Okt. 21, 2018 1:13 am



Jace Herondale

Jace Herondale
Szomb. Okt. 20, 2018 3:26 am
We are the angels
a leghatalmasabbak mindközül
Raziel
The angelic admin
Ithuriel
The angel of fantasy

Share | 
 

 Wyatt G. Darkknight

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Wyatt G. Darkknight   Csüt. Okt. 11, 2018 1:11 pm

Wyatt Gabriel Darkknight
Innocence, once lost, can never be regained. Darkness, once gazed upon, can never be lost.


Becenév:
Wyatt, vagy inkább semmi
Titulus:
The dark knight
Születési hely, dátum:
1998. december 21, Alicante, Idris
Faj:
Árnyvadász
Kinek az oldalán állsz?
Sebastian
Beállítottság:
Heteroszexuális
Play by:
Dominic Sherwood


Család:
Család... szép kis fogalom ez, nemde? Főleg, hogy igazán soha nem lehetett részem benne. Tudjátok, nagyjából öt éves lehettem, amikor meghaltak a szüleim, és én a nagybátyámékhoz kerültem. Akkoriban nekem azt mondták, hogy egy alvilági támadás áldozatai lettek, s mivel nem volt más bizonyítékom, naiv kisfiúként elhittem ezt. Éreztem, hogy bűzlik valami ebben, természetellenesnek éreztem a gyűlöletet, ami a nagybátyám családjából áradt az irányomba, de tűrtem, hiszen mi mást tehettem volna? Nem volt hová mennem, és kiskorú voltam még. Tűrtem hát a megaláztatást, a gyűlölködést, az unokatestvérem állandó bántalmazását, tűrtem és tűrtem, egészen addig a napig. Akkor és ott valami megváltozott. Ed, az unokatestvérem rám támadt, meg akart ölni, és ha Ő nem ment meg, ma nem állnék itt. Ed halála után a nagybátyámék még inkább gyűlölettel tekintettek rám, nekem pedig évek múltán a tudomásomra jutott az igazság. A tulajdon nagybátyám volt az, aki elintézte a szüleim halálát. S mi oka volt erre? Féltékenység. Túl tökéletesnek érezte a családomat, nekünk mindenünk megvolt, míg ő úgy érezte, az árnyékok közt ragad örökké. Ki akart törni onnan, és ezt a módszert választotta. A hab a tortán már csak az volt, hogy Jia Penhallow tökéletesen tisztában volt mindezzel, mégis hallgatott róla, s hogy miért? Hogy elég szavazata lehessen ahhoz, hogy ő lehessen a Konzul. Ó, egyébként, saját kezűleg végeztem a nagybátyámékkal, s alig várom, hogy az egész romlott árnyvadász társadalmat a földdel tehessem egyenlővé.
Átváltozás:
-

A múlt árnyai
descensus averno facilis est

- Ed, elárulnád végre, hogy hova megyünk? – kérdeztem türelmetlenül az unokatestvéremet, miközben a minket körülvevő fákat tanulmányoztam, hátha meg tudom állapítani ennyiből a tartózkodási helyünket, vagy az úti célunkat, ám hiába születtem és éltem eddig Alicantéban, erre soha nem jártam még. Így hiába fürkésztem a tájat, minden pontosan ugyanolyannak tűnt, s mikor ezt meguntam, inkább már Edward hátát mustráltam, a válaszára várva, amiről persze tudtam, hogy nem fog megérkezni.
Már több órája elindultunk, Ed azt mondta, hogy mutatni akar valamit, én meg persze hiába tiltakoztam, addig nem hagyott nyugodni, amíg a felnőttek rám nem pirítottak, hogy menjek már. Ismertem már Edwardot, tudtam, hogy semmi jót nem forgatott a fejében – még mindig fájt az oldalam a legutóbbi verése után, arról nem is beszélve, hogy mindenhol tele voltam horzsolásokkal és sebekkel. Nem volt kedvem megint elveretni magam, pláne nem ilyen messze bárkitől, akitől segítséget kaphattam volna, de nem tehettem mást, elvégre mégis csak ingyenélő voltam. Bár, azt azért nem mondanám, hogy túlságosan hálás lettem volna azért, amiért befogadtak – sokszor, sőt, szinte mindig úgy véltem, hogy jobb lett volna, ha inkább elküldtek volna egy Intézetbe a szüleim halála után. De persze senki nem tudta, hogy mi folyik a nagybátyámék házának falai között, hogy hogyan bánnak ott velem…
Egy grimasz jelent meg az arcomon, ahogy arra gondoltam, mennyire gyűlölök itt lenni, velük. Nemcsak az unokatestvéremet utáltam azért, amiért ilyen volt, hanem a szüleit is. Hiába kötött minket össze a vér, hamar megtanultam, hogy ez nem jelent semmit. A legrosszabb azonban mégis csak az volt, hogy nem tehettem semmit. A közös edzések során hamar kiderült mindenki számára, hogy én fényévekkel jobb vagyok Edwardnál – talán ez is közrejátszhatott abban, ahogy bánt velem -, így nem esne nehezemre megvédeni magamat, de ezt nem tehettem meg. Edward sírva rohant volna anyuci és apuci szoknyája mögé, hogy a csúnya Wyatt ok nélkül bántotta – és mivel nem én voltam a fiúk, mivel alapból ki nem állhattak, ezért persze még én kaptam volna a büntetést. Eleinte még próbálkoztam megmagyarázni, hogy mi történt, de süket fülekre találtam, úgyhogy egy idő után felhagytam ezzel. Próbáltam csak meghúzni magam, de Edward mellett nehéz volt.
Szóval ezért kerültem ide, megint ebbe a kellemetlen szituációba, és őszintén szólva, eddig most volt a legrosszabb érzésem. Edward biztosan próbálta visszafogni magát, ám a vérszomj úgy áradt belőle, hogy hülyének kellett volna lennem ahhoz, hogy ne érezzem, és ne sejtsem, miben sántikál.
Egy halk sóhaj hagyta el ajkaimat, ahogy inkább elengedtem ezeket a gondolatokat, és csak csendben, zsebre tett kezekkel követtem Edwardot, ismét azon igyekezve, hogy megfejtsem, mégis hova a fenébe készül engem vinni. Végül aztán nem kellett már sokat várnom, ugyanis perceken belül ritkulni kezdtek körülöttünk a fánk, és egy kisebb tisztásra értünk ki, ahol nem más, mint a Lyn tó volt. Összevontam a szemöldökömet.
- Edward, mégis mi a fenének hoztál a Lyn tóhoz? – kértem számon, miközben türelmetlenül karba tettem a kezeimet, és így figyeltem, ahogy ő is megáll, majd lassan felém fordul azzal az idegesítő, okoskodó, felsőbbrendű mosolyával. – Ha megint elverni akarsz, akkor ahhoz nem kellett volna ilyen messzire hoznod, tudod jól, hogy egyébként sem tehetek ellene semmit – magyaráztam neki, mintha egy kisgyerekkel beszéltem volna, hiába voltam én is még csak nyolc éves. Ráadásul ő volt az idősebb, bár az érettségén ez cseppet sem látszott.
- Azt mondtad, hogy még soha nem jártál itt, nem igaz? – kérdezte, figyelmen kívül hagyva mindent, amit az előbb mondtam, úgyhogy csak megadóan sóhajtottam egyet, és bólintottam egy aprót. Nem lett volna értelme leállni vele veszekedni, mert olyan lett volna, mintha a falhoz beszélnék. – Gondoltam, elhozlak ide, hogy életed utolsó perceiben még vethess rá egy pillantást – felelte egy egyre őrültebbé váló mosoly kíséretében, miközben előrántott egy kést.
- Edward! – emeltem meg a kezemet figyelmeztetően, miközben tekintetemet le sem vettem a pengéről. Nem is a fegyvere volt az, ami megrémisztett, inkább a kisugárzása – mert pontosan úgy állt itt előttem, mint aki képes lenne megölni, és ez… megijesztett. Igaz, hogy nem látszott rajtam, de valójában így volt. Nem hittem volna, hogy tényleg képes lenne erre, hogy ilyen mélyre süllyedjen a gyűlöletében és irigységében… - Nem kell ezt tenned. Tedd le azt a… - Nem akartam, hogy harcra kerüljön a sor, mert tudtam, hogy annak semmilyen esetben sem lett volna jó vége, ám a mondatomat nem tudtam befejezni, mert Edward nekem esett a késével.
Kikerültem a penge útjából, és Edward karja alatt mögé kerültem. Mire ő rájött, hogy én már nem voltam ott, addigra sikerült egy nagyobb távolságot felvennem magunk között, ám azt sem felejtettem el, hogy a Lyn tó egyre közelebb van hozzám.
- Nem akarlak bántani – próbáltam meg volna újra szavakkal hatni rá, ő azonban a képembe röhögött.
- Ez lesz a végzeted, kicsi Wyatt. Hiába vagy olyan remek harcos, egy gyáva nyúl vagy igazából. Képtelen vagy ártani bárkinek is, de én nem vagyok olyan, mint te. Én igazi harcos vagyok, és most meg is mutatom – jelentette ki, majd mielőtt reagálhattam volna, már neki is rugaszkodott a talajnak, és megindult felém. Ösztönösen kezdtem el hátrálni, azonban nem láttam, hogy egy kő van pontban a lábam mögött. Ahogy ráléptem, egyből elveszítettem az egyensúlyomat, és a hátamra estem, Edward pedig már ott is volt felettem. A nap sugara megcsillant a pengén, láttam, ahogy sebesen közelít felém, azonban nem tudtam kivédeni – szinte már láttam is lelki szemeim előtt, ahogy a penge lesújt, és a vérem kifröccsen. Becsuktam a szememet, és az egyik kezemet védekezően a fejemhez emeltem, hátha le tudom kicsit lassítani a pengét, hiába tudtam, hogy felesleges próbálkozás. Azonban hiába vártam a fájdalomra, a sötétségre és a hidegre, nem történt semmi, csak egy hangos csobbanás zaja ütötte meg a fülemet.
Értetlenül nyitottam ki a szemeimet, Edwardot keresve, ám ő nem volt felettem, hanem egy ismeretlen világos hajú fiút láttam. Nem értettem, hogy mi folyik itt, hogy ki volt ő, mit keresett itt, és hova lett az unokatestvérem. A sokk még nem szállt fel teljesen az agyamról, ám lassan leesett, hogy mi történt.
- Megmentettél. – Csak ennyit tudtam kinyögni, mire a srác felém fordult. Sötét és kifürkészhetetlen volt a pillantása, s bármennyire is rázott a hideg tőle, nem féltem. Ő csak szórakozott mosollyal az arcán biccentett egyet, majd a kezét nyújtotta felém.
- Wyatt vagyok – mutatkoztam be, miközben megragadtam a kezét, ő pedig segített felállni a földről.
- Jonathan.

the descent into hell is easy

avatar
Árnyvadász
Kapcsolatban :
Bonyolult
Play by :
Dominic Sherwood
Reagok száma :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Wyatt G. Darkknight   Csüt. Okt. 11, 2018 4:25 pm

Gratulálunk, elfogadva
Wyatt Darkknight

Drága Wyatt!

Végre ideértél - persze, fórumunk még zárt kapukkal létezik, de hát, a belsős tagok hamarabb jönnek. Vagy akik rátalálnak kicsiny világunkra. Ne tudd meg, mennyire örülök Neked! Eleve a pofid, a történeted... nos, igen, a múlt. Mindenkinek nehéz, mindeni élete hordoz magában sérelmeket... azt hiszem, azt a fajta világot éljük, ahol mindenkit tönkretesz valami. Vagy épp valaki. Téged Ők. Ők, akiket megöltél végül. Az viszont, hogy Sebastian nyújtott segítő kezet és mentett meg téged - nem gondolod, hogy furcsa?  A Sors keze ez vajon, vagy valami ostoba tréfa, melyet az Angyalok vagy netán maga az Ördög rendezett? Egy jel neked, hogy melyik oldalon is kell állnod... és, igazából ott állsz, nem igaz? Nem tudom még, hogy Sebastian oldalán mi vár rád. Vagy bárkire. Szenvedés vagy boldogság. Azt hiszem, igazán egyik sem. Hiszen hogyan lelhetne rá bárki a boldogságra, tengrenyi vérrel körülvéve?


Mi volna, ha segítenél nekem, Wyatt? Oh, vagyis... inkább menj, foglalózz, hiszen el vagy fogadva! Üdv köztünk!


_________________
aláírás helye

avatar
Ismeretlen árny
Kapcsolatban :
Well... i'm single
Play by :
Katherine McNamara
Reagok száma :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Wyatt G. Darkknight

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Invincible FRPG :: Karakterbázis :: Árnyvadászok-
^
ˇ