We are the team
mi értetek vagyunk
Sebastian Morgenstern
Alapító
Demetria Faith
Alapító
Asmodeus
Társadmin
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
War of Hearts
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (8 fő) Szer. Szept. 12, 2018 4:37 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



Annie Turner

Annie Turner
Kedd Nov. 06, 2018 12:51 pm



Gressil

Gressil
Pént. Nov. 02, 2018 6:23 pm



Nappali

Alexander Lightwood
Csüt. Okt. 25, 2018 10:00 pm



Erkély

Raziel
Kedd Okt. 23, 2018 11:07 pm



Konyha

Raziel
Kedd Okt. 23, 2018 11:07 pm



Bejárat

Raziel
Kedd Okt. 23, 2018 11:06 pm



Fürdõszoba

Raziel
Kedd Okt. 23, 2018 11:06 pm



Magnus szobája

Raziel
Kedd Okt. 23, 2018 11:06 pm



Alexander Gideon Lightwood

Jace Herondale
Vas. Okt. 21, 2018 1:13 am



Jace Herondale

Jace Herondale
Szomb. Okt. 20, 2018 3:26 am
We are the angels
a leghatalmasabbak mindközül
Raziel
The angelic admin
Ithuriel
The angel of fantasy

Share | 
 

 Asmodeus

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Asmodeus   Szomb. Okt. 13, 2018 3:44 am

Asmodeus
Don't ever try to get inside my head. It's too dark for you.


Becenév:
Általában elég sok és hízelgő becenevet kapok két kéjes nyögés között, vagy nem túl szépeket, amikor hoppon hagyok mindenkit... De maradjunk csak az Asmodeusnál, talán ez a legkifejezőbb
Titulus:
The Ruler of Edom
Születési hely, dátum:
Még a kezdetek kezdetén a Mennyországban
Faj:
Démon
Kinek az oldalán állsz?
Mindig a magam oldalán állok, a kérdés csak, ki áll az enyémen?
Beállítottság:
Heteroszexuális
Play by:
Ian Somerhalder


Család:
Ó, a család! Ez egy olyan fogalom, mely számomra semmi jelentéssel nem bír, hiába nemzettem már nem egy gyereket. A többségüket viszont már meg is ettem, vagyis elcsentem a halhatatlanságukat... Igazán szeretni való apa vagyok, igaz? Az összes sarjam közül azonban mégis csak Magnus Bane-re vagyok a leginkább büszke. Épp ezért alig várom már, hogy megízlelhessem őt is.
Átváltozás:
Tudjátok, hogyan megy ez az angyalok körében - egyszer csak jobb buli reményében átállnak a sötét oldalra, s a következő pillanatban azon kapják magukat, hogy már a pokolban vannak.

A múlt árnyai
descensus averno facilis est

Asmodeus vagyok. A Pokol kilenc hercegének egyike. Valaha szeráf voltam, az angyalok egyike. Egy számtalan egyénből álló társaság tagja.

~°°~

A kék égen felhők sokasága úszott lassan, nyugodtan.  A szél feltámadt, de az érintése lágy volt, nem erőszakos, nem durva. A nap sugarai gyengéd és barátságos fénnyel töltötték ki a teret. Vakító volt, mégis megnyugtató.
Mindenhol béke honolt, minden tökéletesnek tűnt. Isten és az angyalai büszkén és elégedetten dőltek hátra, művüket csodálva. Nekem is így kellett volna tennem, azonban én nem éreztem megelégedést a Paradicsomra letekintve. Hatalmas űr tátongott szívemben, ami csak még jobban megsajdult, ahogy nap, mint nap az Éden gyönyöreit pásztáztam. A lédúsnak tűnő gyümölcsök hívogattak, le akartam szakítani őket a fáról, hogy megkóstolhassam. Azt akartam, hogy államon végigfolyjon a levük, miközben számat édes zamatuk telíti be. A legjobban azonban nem ez fájt.
Ahogy végigpillantottam Éván, telt keblein, kerek és feszes fenekén, formás lábain, megállás nélkül egy kérdés visszhangzott a fejemben: Mindez miért nem lehet az enyém? Miért nem mehetek le közéjük, miért nem tehetem magamévá azt az asszonyt, miért kell azt végignéznem, ahogy Ádám nap, mint nap megteszi ezt? Hisz ő még csak azt sem tudta, mit csinál. Az ösztönei vezérelték, egy ostoba, primitív lény volt, aki képtelen volt felfogni, micsoda gyönyöröknek lehet részese.
Isten pedig őket tartotta tökéletes művének, nekünk pedig megtiltotta, hogy érintkezzünk velük. Képtelen voltam megérteni, hogy miért, de nem szegtem meg a parancsát. Csak kínok és kétségek között őrlődve figyeltem őket szabad perceimben, miközben éreztem, ahogy a bűn gyökeret ver bennem, egyre jobban, egyre mélyebben. Nem állítottam meg. Nem akartam.
- Már megint az Édenkertet nézed? – Egy másik szeráf angyal hangja szakította meg gondolatmenetemet. Érzékeltem, ahogy leszáll, s helyet foglal mellettem a felhőn, de nem tekintettem rá. Csak továbbra is sóvárogva bámultam le a Paradicsomra.
- Te nem vágyakozol minderre? – kérdeztem tőle ahelyett, hogy a nyilvánvalóra válaszoltam volna. A társam azonban nem felelt semmit, ugyanakkor magamon éreztem rosszalló pillantását. Hát persze, hogy ő nem. Ő hűséges volt Istenhez, vakon követte minden parancsát. Ő is ostoba volt. Csak én jöttem rá arra, hogy Urunk meg akar fosztani minket minden jótól?
Igen, teljesen biztos voltam abban, hogy ez így volt, az okára viszont nem tudtam rájönni. Ez pedig csak még jobban felszította bennem a tüzet, ami minden perccel egyre hevesebben lángolt lelkemben.
- Ne kezdd te is azt, amit Lucifer – sóhajtott fel a másik szeráf. A rosszallás eltűnt hangjából, s helyét az aggodalom vette át. Engem azonban nem hatott meg ezzel. Nem szorultam rá a pátyolgatására, se arra, hogy féltsen engem. Az érdeklődésem azonban teljes mértékben felkeltette. Olyannyira bele voltam merülve a tiltott iránti áhítozásba, hogy nem foglalkoztam annyit az angyalok dolgaival, így rejtély volt számomra, Lucifer mit követett el.
- Miért, mit tett a Fényhozó? – fordultam angyaltársam felé, megpróbálva elrejteni, mennyire felkeltette a kíváncsiságomat azzal, amit mondott. Hangom és arcvonásaim azonban hiába tükröztek nemtörődömséget, több válasz már nem érkezett kérdésemre, de nekem nem is volt szükségem több magyarázatra tőle.
Egy olyan lavinát indított el, amit hallgatásával nem tudott megállítani.
~°°~
- Igaz, amit a többiek mondanak rólad? – szólítottam meg egy alkalommal a Fényhozót. Hangom némileg számon kérő volt, bár ez nem volt szándékos. Izgatott voltam, amiért valószínűleg találtam még valakit, aki hozzám hasonlóan nem értett egyet Istennel. Az indokaink ugyan lehettek mások, de a célunk megegyezett, nekem pedig csak ez számított.
- Attól függ, mit mondanak. – Így hangzott a válasz Lucifer nemtörődöm hangján. De engem nem tudott becsapni ezzel az álarcával. Az arca egy szegletében, a szája sarkában láttam azt a számító mosolyt, ami megerősítette gyanúmat.
- Tényleg nyilvánosan ellenszegültél Istennek? – Habár a választ már tudtam, de azért feltettem ezt a kérdést. Tiszta lappal akartam játszani, de legfőképp tudni akartam, hogy megbízhatok-e benne. Addig nem akartam követni, amíg ezekben nem voltam biztos.
Lucifer ajkai gonoszkás, mindent tudó mosolyra húzódtak, de nem válaszolt semmit. Határozott, rezzenéstelen pillantással álltam a tekintetét. Nem ijesztett meg, és nem törtem meg. Kristálytisztán tudtam, hogy mik a szándékaim, és az övéivel is tisztában akartam lenni.
Aztán lehullott róla az érzelemmentes maszk, s felfedte előttem valódi arcát. Abban a másodpercben megértettem mindent. Mintha fény gyúlt volna előttem, kiutat kínálva abból a kínokkal és fájdalommal átszőtt sötétségből, amire kárhoztattam magam Isten oldalán. Tudtam, ha ebbe belekezdek, már nem visszakozhatok, nem másíthatom meg a döntésem. De őszintén szólva, nem is akartam.
Azonnal fél térdre ereszkedtem előtte, s tekintetemet leszegve tartottam.
- Hűségem mától fogva csakis a tiéd, Fényhozó. Parancsolj velem, s én teljesítem akaratodat ettől a perctől kezdve az örök időkön át.

~°°~

Aztán jött a háború, és úgy buktunk alá az égből, mint a csillagok. Én is követtem a Fényhozót, a Hajnalcsillagot, mert az egyik fő tanácsadója voltam. Amikor ő alábukott, én is alábuktam. Magával vitt a Pokolba, és a kilenc uralkodó egyikévé tett ott.

~°°~

Némi elégedettséget éreztem, ahogy az ágyban feküdve Aingeal mezítelen teste még jobban bőrömhöz simult, de ez az érzés is úgy múlt el, mint a felülmúlhatatlan vágy, hogy a magamévá tegyem őt, s helyette egyre inkább egy kérdés foglalkoztatott csak. Mi vonzott ebben a nőben annyira, hogy képtelen voltam ellenállni neki?
Eleinte azt hittem, köze van a szeretethez, hogy valamilyen szinten megkedveltem őt, de amint ez jutott eszembe, rögtön el is kergettem ezt a gondolatot. Képtelen voltam ilyen mély érzelmeket táplálni bárki iránt is, pláne egy nő iránt. Nekem csak a fájdalmaikra volt szükségem, amiből táplálkoztam, vagy az ágyban nyújtott tevékenységeikre. De hogy ilyen mértékben kötődjek bárkihez is... Ez már akkor hülyeség volt, amikor megfogalmazódott bennem, s bizonyította az is, hogy miután megkaptam, amit akartam, már nem foglalkoztatott Aingeal hogyléte.
Persze, nem tagadom, szép asszony volt, és a teljesítménye se volt olyan rossz, de simán kaphattam volna nála százszorta jobb nőket is, akik éltek-haltak volna azért, hogy akár egy ujjal is hozzáérjenek a férfiasságomhoz. De talán pont emiatt érdeklődtem annyira Aingeal iránt. Ő ugyanis nem hódolt be, nem sikerült elcsábítanom, rávéve őt arra, hogy megcsalja férjét. Ó, pedig az milyen jó érzés lett volna!
Ehelyett arra kötelezett, hogy utána rohangáljak, és kitaláljak valamit a megszerzése érdekében. Borzalmas nőszemély! Nem mondom, talán megérte a sok fáradtságot, amit az okozott, hogy most itt lehessek mellette, de megköszöntem volna, ha a saját arcomban tehetem azt, és nem ennek az ocsmány férfinak a képében, aki a férjének nevezte magát. Egyszerűen elképzelni nem tudtam, mit evett benne annyira ahhoz, hogy engem, ismétlem, engem visszautasítson.
Perverz vigyor terült szét arcomon, ahogy elszórakoztam azzal a gondolattal, mi lenne, ha rájönne, egyik este a sok közül, amit ezzel a fickóval töltött, valójában én feküdtem mellette. Kétségkívül mérhetetlen büszkeséget éreznék, elvégre ezzel hatalmas fájdalmat okoznék neki. Megcsalta az egyetlen, mindennél jobban szeretett férfit a világon, szegény, mi lesz most vele... Megbocsájt neki még valaha?
Gúnyosan felhorkantottam, majd megcsóválva a fejemet inkább elűztem a képzelgéseimet. Még pár percig hallgattam, ahogy Aingeal egyenletesen veszi a levegőt, valamit még talán motyogott is. Szeretlek? Valami ilyesmi volt, de nem figyeltem rá eléggé ahhoz, hogy rendesen kivegyem, amit mondott.
Óvatosan eltoltam magamtól a nőt, nehogy felébredjen, miközben kimásztam az ágyból, és elkezdtem magamra kapni a szétdobált ruhákat. Nem igazán siettem sehova, kiélveztem még azt a pár pillanatot, amit Aingeallel egy társaságban tölthettem –még ha ő közben aludt is. Mikor útra készen álltam, vetettem egy utolsó pillantást rá, majd elmentem innen.

Azóta az éjszaka óta egyszer sem kerestem fel. Hazudnék, ha azt mondanám, nem jutott eszembe többször egy kósza gondolat formájában, de már nem keltette fel az érdeklődésem annyira, mint akkor. Elvégre megkaptam, amit akartam tőle, így vagy úgy, más meg nem foglalkoztatott.
Csak később tudtam meg, hogy azon az este teherbe esett az én kölykömmel, és amikor ez tudatosult benne, felakasztotta magát. Képtelen volt elviselni a gondolatát, hogy nem elég, hogy megcsalta a férjét velem, még világra is hozta a korcsomat... Szomorúnak kellett volna lennem? Vagy örülnöm kellett volna, amiért a gyerekeim tábora még eggyel nőtt? Ugyan! Én csak perverz örömöt éreztem abban a pillanatban, amiért végül csak sikerült fájdalmat okoznom neki. Szegény, kicsi Aingeal...
A lelkem leges legmélyén azonban sértett a tudat, hogy Aingeal annyira irtózott tőlem, hogy még az életének is véget vetett... Ennyire borzalmas alaknak tartott? – Ez volt eddigi pályafutásom alatt az első és eddig egyetlen alkalom, hogy ez a kérdés megfogalmazódott bennem. Ugyanakkor tisztában voltam azzal, hogy ha akartam volna se tudtam volna változtatni az életstílusomon, azon, aki voltam.
~°°~

Amennyiben érdekel benneteket, valóban jobb a Pokolban uralkodni, mint a Mennyben szolgálni. Részemről mindkettőt próbáltam.
~°°~

Tudjátok, én soha nem avatkoztam bele különösebben az emberek, főleg az árnyvadászok dolgaiba, ha nem volt arra nyomós okom. Minden bajuk az én szememben csupán pitiáner ügynek tűnt, hiszen mit tudhattak ők arról, hogy milyen egy egész dimenzió felett uralkodni, biztosítani annak fennmaradását, emellett el kellett látnom mindenféle pokol hercegbeli kötelességemet is, s akkor ne beszéljünk a szórakozásról! Most azonban másképp tekintettem azokra az angyalvérű halandókra. Nem különösebben érdekeltek Lilith érdekei soha sem – ő azt tehetett, amit akart, a kettőnk együtt való uralkodása pont emiatt volt olyan effektív. Amíg nem veszélyeztettük Edomot, addig mindketten azt tehettünk, amit csak akartunk. Talán épp ezért lepődtem meg annyira, amikor egy bizonyos árnyvadász felkeresett engem. Hallottam róla Lilithtől, pontosan tudtam, hogy kivel van dolgom – Jonathan Christopher Morgernstern, avagy ahogy mindenki nevezni szokta, Sebastian Morgernstern. Ismertem a terveit, így kicsit sem lepődtem meg, amikor segítségért fordult hozzám. Normál esetben valószínűleg csak élből megöltem volna azt, aki ilyen céllal fordul hozzám, az ő esetében viszont kivételt tettem. No, nem azért, mert annyira elbűvölő lett volna, hanem azért, mert ő meg tudott nekem tenni egy-két dolgot azért cserébe, hogy a birodalmamat használhassa bázisként a sötét harcosai számára.
Így történt hát, hogy már a trónusomon ülve, türelmetlenül dobolva az ujjaimmal vártam az árnyvadász megjelenését, hiszen ma volt a határideje az első feltételem teljesítésének. Én pedig hosszú évek óta vártam ezt a napot, hogy újra viszont láthassam őt, szerintem érthető, hogy miért kezdtem ideges lenni a késés miatt. Perceken belül azonban már tárult is az ajtaja a teremnek, én pedig nem mutatva türelmetlenségemet, szépen lassan álltam fel trónusomból.
- Na hát, Jonathan, mily öröm szemeimnek, hogy végre megérkeztél! – köszöntöttem nyájasan, kezeimet széttárva, mintha megölelni akartam volna, de aki jobban ismert, annak elég volt csak alaposabban megnézni arcvonásaimat, hogy tudja, valójában semmi kedvesség nem bujkál ez a gesztus mögött. Sokkal inkább, rejtett fenyegetés. – Ugye teljesítetted, amire kértelek? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel, mire ő csak egy önelégült mosolyt villantott rám, majd kissé oldalra lépve, felbukkant a háta mögül Ő.
Ajkaim elégedett mosolyra húzódtak, de igazából nem is érdekelt tovább, hogy a kis árnyvadász itt volt-e vagy sem, figyelmemet teljes mértékben Ő kötötte el.
- Üdv ismét eme nem békés köreinkben, Astaroth – pillantottam mélyen a szemébe, hogy azokból könnyedén kiolvashassa, mennyire örültem annak, hogy viszontláthatom őt, s hogy fejben már különféle gonoszságokat, avagy szórakozásokat terveztem.

~°°~

Asmodeus vagyok. Valaha szeráf voltam, az angyalok egyike. Ma pedig a bujálkodás, a kéj és megcsalás démona. Egy bukott angyal. Azt kérdezitek, megbántam-e, hogy Lucifer mellé álltam annak idején? A válaszom nem, egy percig se. Ha mindent újból kellene kezdenem, én akkor is ugyanezeket a döntéseket hoznám meg. Nem azért, mert jók voltak, hanem azért, mert az enyémek voltak, nem másé. És egyébként sem mondanék le a nők kínálta gyönyörökről csakis azért, hogy Istent körbeugráljam, vagy hogy szánalmas teremtményeit pátyolgassam.

the descent into hell is easy

avatar
Bukott angyal
Play by :
Ian Somerhalder
Reagok száma :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Asmodeus   Kedd Okt. 16, 2018 1:16 pm

Gratulálunk, elfogadva
Asmodeus

Drága Asmodeus!

A Pokol hercegeinek egyike, személyesen. Te meg én, nos, szorosan kapcsolódunk egymáshoz, múltunk van, s jövőnk is, talán. A megmentőm vagy, a bizalmasom... talán az egyetlen értékelhető kapcsolatom is. Így hát természetes, hogy örülök annak, ha jelen vagy nálunk - hiszen megérkeztél végre.
A történetedet már mindenki ismeri, mindenki, akinek kell. Magnus Bane édesapja volnál te, aki a halhatatlanságát óhajtja megkaparintani... emellett a bujaság démona is vagy, akinek lételeme az, hogy nőket csábítson az ágyába. De ez nem baj. Szinte élvezet látni, hogy kapcsolatok dőlnek romba a kalandok miatt, amikbe belekényszeríted a nőket, vagy emberek mennek tönkre, amiért boszorkánymester porontyot aggatsz a nyakukba...
Oh, habár az ET-d nem említi, de én magam tisztában vagyok valamivel... méghozzá azzal, hogy képes vagy érzelmekre, Asmodeus. Szerelemre. Legalábbis, egyszer beleszerettél valakibe. Mondd csak, milyen érzés volt?  Azon túl, hogy árulásnak lettél kitéve végül... Biztos jó érzés lehet, ha szeretsz és szeretnek. Irigyeltelek érte, tudod? Épp ezért segítettem rajtad, mikor tőrbe csaltak azok az átkozottak.


Foglalózz, te herceg és máris útra kész vagy, hogy segíthess Sebastiannak a hadjáratában - vagy, csak dőlj hátra és élvezd a műsort. Hamarosan pedig csatlakozok melléd, csak ne szaladj el.


_________________
aláírás helye

avatar
Ismeretlen árny
Kapcsolatban :
Are you kidding me?!
Play by :
Eiza González
Keresem :
My victims
Reagok száma :
0

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 

Asmodeus

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Invincible FRPG :: Karakterbázis :: Démonok-
^
ˇ