We are the team
mi értetek vagyunk
Sebastian Morgenstern
Alapító
Demetria Faith
Alapító
Asmodeus
Társadmin
Belépés

Lépj be közénk
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
War of Hearts
Mi is itt vagyunk
megbújva a sötétben
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (8 fő) Szer. Szept. 12, 2018 4:37 pm-kor volt itt.
Utolsó bejegyzéseink
reagok, posztok



Annie Turner

Annie Turner
Kedd Nov. 06, 2018 12:51 pm



Gressil

Gressil
Pént. Nov. 02, 2018 6:23 pm



Nappali

Alexander Lightwood
Csüt. Okt. 25, 2018 10:00 pm



Erkély

Raziel
Kedd Okt. 23, 2018 11:07 pm



Konyha

Raziel
Kedd Okt. 23, 2018 11:07 pm



Bejárat

Raziel
Kedd Okt. 23, 2018 11:06 pm



Fürdõszoba

Raziel
Kedd Okt. 23, 2018 11:06 pm



Magnus szobája

Raziel
Kedd Okt. 23, 2018 11:06 pm



Alexander Gideon Lightwood

Jace Herondale
Vas. Okt. 21, 2018 1:13 am



Jace Herondale

Jace Herondale
Szomb. Okt. 20, 2018 3:26 am
We are the angels
a leghatalmasabbak mindközül
Raziel
The angelic admin
Ithuriel
The angel of fantasy

Share | 
 

 Nappali

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
ÜzenetSzerző
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Csüt. Okt. 25, 2018 10:00 pm

Malec
little do you know all my mistakes are slowly drowning me

Biztosra vettem, hogy megszállt valami, mivel halvány fogalmam sem volt, mi történt az "oké, ebből elég volt, ez szánalmas, Alec, menj haza" és aközött, hogy Magnus küszöbén álltam, farkasszemet nézve álmatlan éjszakáim okozójával; azzal az arccal, amit a plafonon, a kávésbögrémben, a nyílvesszőm végén és minden nyomorult pillanatban magam előtt láttam. Igazán remek kérdés, hogy kerültem ide, hiszen elég jól megegyeztem magammal abban, hogy hazamegyek... Talán a lábam félreérthette az üzenetet, és megszokásból ahhoz az emberhez vitt, akit a szívem otthonának címzett fel.
Oké, ez elég giccses, de azért átfutott a fejemen, vajon Magnus megenyhülne-e tőle, ha előadnám. Olyan hirtelen nyitott azonban ajtót, hogy az alapvető emberi funkciókat is elfelejtettem, mint a beszéd, a pislogás és a légzés, nem hogy még költőket megirigylőn udvaroljak is. A boszorkánymester csodálatosan festett, és valószínűleg gondolkodás nélkül levarázsolta volna a fejem a helyéről, ha ezt az arcába mondom, hiszen ennél hétköznapibb kiadásban talán sosem láttam még őt; de úgy hiányzott a közelsége, és szerelmes szívemet olyan vad repdesésre bírta már csak azzal is, hogy ott állt előttem és lélegzett... Az Angyalra mondom, sosem láttam még nála szebbet, függetlenül attól, hogy állt a haja vagy milyen ruha volt rajta. Az öröm, hogy újra láthatom, ragyogó fényeket varázsolt köré, és egész biztosan bárgyú, kisfiús vigyort festett a képemre is - arra a röpke két tized másodpercre, míg az ajtó ugyanazzal a lendülettel el nem kezdett visszacsukódni. Egyből lefolyt mindenféle öröm és lelkesedés az arcomról, és makacsul kivágtam kezem-lábam, hogy ezzel bírjam megállásra a súlyos fadarabot. Rosszul döntött, hogy egy árnyvadásszal kezdett ki (és még nem is volt rajtam az erőnövelő rúnám sem).
Enyhe büszkeség fogott el, látván, hogy megleptem a makacsságommal. Ha már valamiféle furcsa bűbáj idáig elhozott, nem akartam meghátrálni. Nem biztos, hogy kibírtam volna még egy éjszakát álmatlanul forgolódva, a telefonom nyomogatva; ennél már a frontális ütközet is jobb. Meglátjuk, melyikünk feje a keményebb - és itt nem segíthet a több száz év előnye sem, hiszen egy Ligthwooddal néz szembe...
Na jó, az árnyvadász szó hallatán összerándultam picit. A barátságtalan hangzás szokatlansága szíven ütött, noha egyetlen percig sem vontam kérdőre, hogy megérdemlem-e. Megérdemeltem, jogos volt, de attól még rosszul esett, és egyetlen röpke szívdobbanásra-szívkihagyásra elvette a kapkodva felépített önbizalmamat.
Aztán előre léptem, bebiztosítva, hogy az ajtó nyitva marad, s egyúttal igyekeztem szélesebbre is tárni azt.
- Beszélnünk kell. - Úgy közöltem ezt vele, olyan határozottsággal, hogy közben fogalmam sem volt, mit akarok mondani. Az sms-eimben mindent leírtam. Hogy mennyire sajnálom, hogy mennyire sokat jelent nekem, hogy mennyire idióta voltam és mennyire megbántam, és mennyire szeretném jóvá tenni, visszakapni, rendezni... Ha felolvasnám őket, tökéletes beszédet állíthatnék össze belőlük. Nem igazán tudtam, mi többet mondhatnék még, hiszen semmissé nem tehettem, ami már megtörtént. Főleg nem szép szavakkal.
Megkönnyebbültem kicsit, látván, hogy bejöhetek. Legalább az első akadályon sikerült túljutnom! Egészen felélénkülve követtem Magnust a lakásba, gondosan becsukva magam mögött az ajtót. Ha nem vesztünk volna össze, most otthonosan lehuppanhattam volna valamelyik fotelbe... így viszont megálltam előtte a szőnyegen, az ujjaimat tördelve, feszengve. Nem igazán éreztem azt, hogy jogom lenne úgy használnom a lakást, azzal az otthonossággal, amivel néhány hete tettem. Míg a nosztalgia a gyomromat szorongatta, Magnus újabb megjegyzésekkel támadt, s ezeket már nem védtem olyan jól. Az öt perc gondolata pánikba ejtett, ott lebegett fenyegető tikktakkolásával a fejem felett - biztos voltam benne, hogy a férfi tartja a szavát és másodpercre pontosan számon kéri rajtam. Egyrészt öt perc nem elég, hogy több tucat sms-t felolvassak, arra meg pláne nem, hogy magamtól találjak ki valamit... Így aztán pánikolni kezdtem, és ez a lehető legrosszabb irányba vezetett.
- Visszahívhattál volna. Legalább egyszer. - nyögtem ki, s az arcom égni kezdett a hangomban megbújó vádaskodástól. De ha már belefogtam, ó, eszemben sem volt visszakozni! - Nem én kértem meg őket, hogy jöjjenek ide. - teszem hozzá indulatosan, noha jól esett tudni, hogy sem Jace, sem Izzy nem hagytak cserben.
- Annyit írhattál volna, hogy jól vagy... Aggódtam - Hány perc telt el? Mennyim van még? Teljesen elvesztettem az időérzékemet, de azt reméltem, ha már belekezdtem a vádaskodásba, akkor engedi, hogy mindent ráborítsak. Nem mintha túl sok lehetőséget adtam volna számára a közbeszólásra, mivel egyik csapongó gondolatom jött a másik után, épp csak némi tétovázásnyi szünetet hagyva köztük. - És azt is írtam, hogy sajnálom. Tényleg nagyon sajnálom, amit tettem! Mit vársz még tőlem, mit mondjak? Tudom, hogy borzasztóan önző és ostoba húzás volt, de nem akartam rosszat... Legalább engedd, hogy rendesen megmagyarázzam. - Izzy ócska romantikus sorozataiban hallani ilyen szöveget, de igyekeztem elhessegetni magam elől a képet. Tudtam, hogy ha Magnus meghallgatna, megértené, mi vett rá minderre. Nem akartam tisztára mosni, ami már megtörtént, de úgy éreztem, jár nekem annyi, hogy legalább a jó szándékaimról meggyőzzem. Hiszen tudja, tudnia kell, hogy szeretem...

love you like ❖ sziaaa, hát de tökéletes vagy! <3

avatar
Árnyvadász
Kapcsolatban :
•• hopelessly devoted to a quite magical warlock
Play by :
•• Matthew Daddario
Reagok száma :
1

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   Kedd Okt. 23, 2018 11:08 pm

Alexander & Magnus
• it tears me up
i try to hold on, but it hurts too much
i try to forgive, but it's not enough
to make it all okay  •
A naplemente giccses - kúszott elmémbe a gondolat, ahogy az erkélyen támaszkodva bámultam a színesre festett eget, miközben a nap vöröses fényeivel süllyedt el a város tömbházai között.
Napok óta először léptem ki a fényre a sötét szobából, de most mégsem hozott lázba a színek kavalkádjának elvarázsoló gyönyörűsége. Nem volt ugyanaz, mint mikor állt mellettem valaki. Átértékelődött bennem minden. Most semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy ismét eltelt egy nap. Egy teljesen értelmetlen és eredménytelen nap. Nem mintha sokat számított volna ez az elvesztegetett idő olyasvalakinek, aki örökké élhet.
Beállt valamiféle rendszer. Késő délelőttig a párnák közt fekszek. Hiányzik a kávé illata. Rendelek valami kaját, általában kínait. A macskámat nyúzom, ha épp nem fekszik kiterülve a földön, és nem tesz úgy, mintha megdöglött volna. Hallgatom a telefon pittyegését, ami már az agyamra megy, mégsem hagyom, hogy lemerüljön. Öt után meg már az sem baj, ha a pohár aljára nézek. Catarinát hívogatom, és ha épp nem veszi fel, bosszúból tele dumálom az üzenetrögzítőjét felesleges dolgokkal. A zuhany alatt állok órák hosszát belemerülve a gondolataimba. Bedőlök az üres ágyba, és átadom magam a rossz álmoknak. Végül újból felkelek,  mintha lenne bármi értelme is a napomnak, és hagyom, hogy az élet egy kis ideig elhaladjon mellettem, miközben szép lassan azzá válok, amit a legjobban utálok; hétköznapivá és unalmassá.
Mikor elértem arra a pontra, hogy saját magamat idegesítettem a nyomorúságosan lehangoló gondolataimmal, visszamentem a lakásba. Odakint már úgyis hasonlóan sötét kezdett lenni minden, mint odabent a négy fal között.
A lakásban súlyos, néma csend uralkodott, egészen addig, míg a telefon ismételten fel nem csendült a már jól megszokott módján. Ha jól emlékszem, valahol a szennyesek alatt hagytam utoljára, de még így is tompán hallottam. Nem tudom, valójában magamat kínoztam-e, vagy azt, aki megállás nélkül az sms-eivel bombázott. Már rég ki kellett volna kapcsolnom. Vagy legalább lenémítanom. De valamiért mindig érdekelt, milyen üzenetem jött éppen. Talán ezért is toporogtam ismételten percekig, és mászkáltam fel-alá elhaladva a macskám mellett, vagy épp átlépve felette - amit látszólag nem díjazott túlságosan, mert lustán emelte fel a fejét minden egyes alkalommal, miközben bosszús tekintettel követte a mozdulataim. Mikor végül nyávogott egyet kifejezve nem tetszését, úgy döntöttem, előkotrom a telefonom a ruha halmaz alól.
Fáradtan dőltem le a kanapéra, bár fogalmam sem volt, mégis mi merített ki, elvégre napok óta a legmegterhelőbb dolog, amit csináltam az volt, hogy Chairman Meowt az ölembe vettem. Feloldottam a telefonom kijelzőjét, amin azonnal megjelent Alexander üzenete. Még hogy hívjam vissza...
Morgolódtam egy sort magamban, majd mielőtt elraktam volna a telefonom, a háttérképet kezdtem bámulni, ami azóta is az egyik közös fotónk volt a nyaralásunkról. Már rég le kellett volna cserélnem. Idegesített annak a jóképű idiótának a mosolya, amivel minden egyes alkalommal találkoznom kellett, ha a telefonomhoz nyúltam. Talán előbb utóbb csak nevetni fogok ezen az egészen egy jót, addig meg keverek magamnak egy újabb koktélt. Szóval ez valószínűleg nem holnap fog bekövetkezni, mert holnap másnapos leszek.
A kopogás olyan élesen hasított a levegőbe megszüntetve a már megszokottá vált némaságot, hogy még a macskám is ijedten ugrott fel a szőnyegről, hogy átfusson egy másik szobába új helyet keresni magának, ahol talán nem zavarják meg. Vagy isten tudja, igazából mi járt a fejében.
Mindeközben én kíváncsi, mégis unott tekintettel néztem az ajtó irányába, és azon gondolkoztam, Alexander melyik hülye barátjának jut eszébe még ilyenkor is csak azért átjönni, hogy megoldják a problémáit. Nem volt kedvem ajtót nyitni, de volt egy olyan érzésem, hogyha nem teszem meg, egész éjszaka a kopogást fogom hallgatni, vagy ami rosszabb, a telefon pittyegését egészen addig, amíg végre le nem merül. Bár egy-két elszántabb árnyvadászból - mint például Izzy -, még azt is kinéztem volna, hogy a csukott ajtón keresztül kezd el nekem levezetni egy kisebb monológot arról, hogy Alexander mennyire pocsékul van. Ezen gondolatok hatására pedig még mindig jobbnak tűnt az a verzió, hogy végighallgassam a mondandót, odavágjak pár szarkasztikus megjegyzést, majd egy óra alatt lezavarjam a kínos "beszélgetést".
Mély levegő. Ajtónyitás.
Legnagyobb meglepetésemre azonban az az ismerős, ragyogó kék szempár nézett vissza rám, ami hónapokkal ezelőtt pillanatok alatt levett a lábamról. Egy szemforgatás kíséretében próbáltam leplezni minden bennem lezajló érzelmet, és szó nélkül igyekeztem a fiúra csapni az ajtót ezzel kifejezve, hogy nem vagyok kíváncsi semmire, amit mondani szeretne. Azt hittem, ez egyértelmű már abból is, hogy nem reagáltam egyik üzenetére sem. Amúgy sem akartam, hogy egy egyszerű fehér pólóban, és egy farmernadrágban lásson kócos hajjal, mindenféle csillám nélkül. Meg egyáltalán bármit, ami a lakásban uralkodott. A büszkeségem azért ennél fontosabb volt. Azonban arra nem számítottam, hogy az egyébként félénk fiú pont most makacsolja meg magát, és ne hagyja, hogy kizárjam. Mégis honnan vett hirtelen ennyi bátorságot?
- Mit akarsz, árnyvadász? - Kérdeztem, de továbbra sem nyitottam szélesebbre az ajtót.
Pár pillanatig csak farkasszemet néztem az előttem állóval, de hamar rájöttem, hogy az elszántságával nem vívhatok harcot. Egy megadó sóhaj kíséretében fordultam egyet, hogy aztán a kanapéra vágódjak lábaimat átvetve a karfán. Macskaszemeimben kavarogtak az érzelmek, miközben túlságosan azon próbálkoztam, hogy lazának és közönyösnek tűnjek. Chairman Meow kíváncsian és érdeklődve lépett elő ismét, s amint mellém került, felkaptam, a hasamra fektettem és némán simogatni kezdtem, miközben le sem vettem a tekintetem Alexanderről. Még mindig csak az járt a fejemben, hogy lehetnek ennyire tökéletes, szoborszerű vonásai. Az biztos, hogy odafent nem sajnálták az időt ennek az arcnak a megformálására.
- Meglep, hogy ide mertél jönni. Elfogytak a barátaid? - kérdeztem végül, mikor láttam, hogy feleslegesen várok arra, hogy az árnyvadász kipréseljen magából valamit. - Kapsz öt percet. Nem érek rá.
Hazudtam. Az ég világon nem volt semmi dolgom. Talán Catarinát zaklattam volna csak az est hátralévő részében, miközben sorra húztam volna le az alkoholos italokat. Bár ez után a beszélgetés után erre még nagyobb esélyt kezdtem látni. Attól féltem, csak még inkább rontani fog a helyzeten a mondandójával. Így is már csak azon kaptam magam, hogy tekintetem az ajkaira vándorolt, és nagy erőfeszítésembe telt, hogy nyugton maradjak a helyemen - ezért is volt szükségem az értetlenkedő macskámra.

• felesleges 988 szó • remélem, kezdésnek megfelel

avatar
Brooklyn fõboszorkánymestere
Kapcsolatban :
In love with a shadowhunter
Play by :
Harry Shum Jr.
Reagok száma :
1

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Nappali   Kedd Okt. 23, 2018 11:07 pm

***

avatar
The angelic admin
Reagok száma :
821

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://invinciblefrpg.hungarianforum.com
TémanyitásTárgy: Re: Nappali   

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down
 

Nappali

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

 Similar topics

-
» Nappali & Előszoba (földszint)
» Nappali
» Part 14 / 2
» Nappali
» Előtér és nappali

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Invincible FRPG :: Brooklyn :: Lakónegyed :: Magnus Bane rezidenciája-
^
ˇ